Komoly feltűnést keltett a kormányfő mai, a Parlamentben elmondott beszéde, melynek egyik mondatában nagyjából ezt a kijelentést tette.
Nem egyedülálló ugyan ez, hiszen a hasonló cipőben járó lengyelek kormányfője is nemrégiben hasonlóan nyilatkozott. Szó szerint ezt mondta:
“Ha Brüsszel továbbra is visszatartja a finanszírozást, akkor legyen úgy. Megoldjuk nélküle is.”
Mivel sem Morawiecki, sem Orbán nem tud varázsolni, valahonnan elő kell teremteni azt a forrást, amelytől az ország – esetleg – elesik.
Honnan lesz pénz?
Nyilván a “pénzpiacokról”. Ezekből kettő (és fél) van. A “privát” és az állami. A privátok a nagy bankok, befektetési alapok, az államiak pedig a kormányok, illetve az állami tulajdonban lévő bankok, alapok. Hosszasabban nem részletezném ezeket, nem ennek az írásnak a témája.
Ha tehát nem jön az “ingyen” pénz – arról szintén nem nyitom meg a zárójelet, hogy mennyire van ingyen ez a pénz, és mit is adunk és adtunk érte cserébe -, akkor olyan pénzt kell munkába állítani, ami szintén pénzbe (kamatba) kerül.
Korábban már volt róla szó ezen az oldalon, hogy a “fogyasztási hitel” a rossz hitel, míg a “befektetési”, vagy “fejlesztési hitel” jó hitel. Gyorsan átismételve a törzsanyagot előbbinél az történik, hogy a jövőbeli jövedelmeink terhére elfogyasztunk valamit most (veszünk egy tévét, egy mobiltelefont, stb.). Utóbbi esetében pedig olyas valamire veszünk fel hitelt, amely “visszatermeli” a hitelt, és annak költségeit. Ilyen lehet például, amikor egy taxis hitelből vesz autót: az autó az ő jövedelemforrása. Vagy amikor egy üzem hitelt vesz fel a bővüléshez.
És ilyen az is, amikor egy állam hitelt vesz fel a gazdasága megerősítésére.
Nem feltétlenül ördögtől való az ötlet, hiszen az Európai Unió is ezt tette: 806 milliárd eurót vett fel a pénzpiacokról a Helyreállítási és Ellenállóképességi Alap pénzügyi forrásainak megteremtéséhez.
Mivel ezt a hitelt is vissza kell fizetni, a magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv is konkrét számokat tartalmaz arra nézve, hogy ha megkapjuk a minket illető forrásokat, azok felhasználásával milyen többlet GDP-t tudunk elérni – amely aztán garantálja a visszafizetés lehetőségét.
Anélkül, hogy a számokban elvesznék, a lényeg röviden – a tavalyi, jelenleg aktuális számítások szerint. (Itt annyit szeretnék megjegyezni, hogy úgy az Európai Unió felől érkező igény, mint a megváltozott gazdasági körülmények miatt a magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi tervet várhatóan alaposan át fogják dolgozni, tehát ezek a számok módosulni fognak.)
Tehát a számok. A – részben a – magyar gadzdaságba történő befektetés teljes összege 2.511,3 milliárd forint. Ez – még egyszer – teljes mértékben adósság – bár az Európai Unió adóssága, de nekünk kell visszafizetnünk.
Az RRF tervezésekor azzal számoltunk, hogy öt éves távon ez a befektetés 4.357,8 Mrd. Forint, 10 éves távon pedig 7.370 Mrd. forintnyi többlet GDP keletkezésével jár. Megteremti tehát a forrását a visszafizetésnek.
A fejlesztéspolitika következő szakasza, amikor nem az Unió által – egyébként alapszerződés szerint – részünkre biztosított forrásokra támaszkodunk, hanem – megfelelő megtérülési számítások alapján – hajlandóak vagyunk adott esetben akár a költségvetési hiány növekedését is bevállalni rövid-, vagy közepes távon megvalósítandó gazdaság- és társadalompolitikai célok végrehajtására. Lehet, hogy hamarabb belépünk ebbe a szakaszba, mint gondoltuk volna.